- BUDAPEST
- BÉCS
- BELGRÁD
- BUKAREST
- KIJEV
- MOSZKVA
- PRÁGA
- POZSONY
- SZÓFIA
- VARSÓ
- ZÁGRÁB
Hírlevél | 2010/5
Female fever - Tigrisnők
Nőies paradigmaváltás
A nőknek ma többet kell nyújtaniuk, mint egyszerűen meleg vacsorával hazavárni kedvesüket, párjukat, aki családfenntartóként gürizik éjt nappallá téve. A gyengébb nem képviselői nem gyengébbek, sőt sokkal függetlenebbek és képzettebbek, mint akár nyolc-tíz évvel ezelőtt. Gyakran pedig már a család eltartása és a gürizés is a feladatköreik között szerepel.
A nő mos, vasal, gyereket nevel és kész… Néhány évtizeddel ezelőtt még ez az állítás nem ütközött volna feltétlen elutasításba. Ma azonban biztosak lehetünk abban, hogy nemcsak a feminista álláspont képviselői kérnék ki maguknak ezt az egyszerűsítő és kategorikus megfogalmazást. A 21. században kénytelenek vagyunk átértékelni és újrafogalmazni a tradicionális nőszerepek jelenlétét, meglétét. Nem csupán a hagyományos szemléletmódnak magukat alávető háztartásbeli anyák és a dolgozó, karrierista nők szélsőséges típusai léteznek a hétköznapokban. A kép ennél sokkal színesebb.
Az elmúlt évek elsősorban a gyorsulás trendjét erősítették, és ez az új női trendcsoportok megjelenésében is nyomon követhető. Ugyan fennmaradnak a hagyományos nőtípusok, de ezek legtöbbje is kiegészült olyan jellemzőkkel, amelyek a modern értékorientáció felé törekszenek, vagyis nem afelé, hogy egy nő legyen „csak” anya, feleség vagy háziasszony. A modern nők legfontosabb értéke az idő, emellett pedig a társaság, a szépség, a törődés és a kényelem. Ezek a gyors és látványos változások a marketing szakembereket, a gyártókat és szolgáltatókat is arra ösztönözik, hogy a nőket, mint komoly, független vásárlóerőt vegyék célba, és már nem csak az öltözködés vagy éppen az élelmiszervásárlás terén.
Trendcsoportok
Hogy könnyebb legyen a megértésük, íme, néhány új nőtípus, női trendcsoport, amelyek talán segítenek megérteni, hogy miért is nevezzük jelen évezredünket a nők évezredének:
Élményvadászok
Azok a nők tartoznak ebbe a csoportba, akik garantáltan nagy kanállal eszik az életet. Nem tagadnak meg maguktól semmilyen örömöt. Az élményvadász kitűnik a tömegből az egyéniségével, elutasítja a kliséket, és a megbotránkoztatás sem idegen tőle. Párválasztásában sem az a „lassú víz partot mos”-típus, hanem, éppen ellenkezőleg, szinte agresszív: megszerzi amit, és akit akar.
Új amazonok
A harcos amazon mindenki számára ismert kifejezés. Az új amazonok inkább az önmegvalósítás harcmezején bizonyítanak. Őrzik önállóságukat, szívük és eszük egyenlő arányban vesz részt döntéseikben. Ez alól partnerkapcsolatuk sem kivétel: nem szeretik, és nem hagyják, hogy kihasználják őket, vagy ha mégis, azt is ők irányítják.
Kényszerszinglik
Tagjai nagyvárosi, jólszituált, egyedülálló nők. Szingliségük ugyan kényszer szülte helyzet, és reményeik szerint átmeneti, ennek ellenére az egyedül töltött időt igyekeznek karrierjük építésére, illetve önmegvalósításra fordítani. Gyakori jelenség, hogy felgyorsult élettempójuk miatt nem képesek később sem kiszakadni ebből az ördögi körből, szingliségükben ragadnak. Negyven felett elhatalmasodik rajtuk a gyermekvállalási pánik, és akár egy rossz partnerrel, akár egyedülállóan, de vállalnak gyereket.
Háztartásmenedzser
Ez egy úgynevezett „kiszálló” nőtípus. Ők tudatosan döntenek úgy, hogy visszavonulnak a nyugodt családi életbe. Tagjai olyan tanult, képzett nők, akik ideiglenesen vagy hosszú távon a család menedzselését választják a karrierépítéssel szemben. Választásukat azonban profi módon végzik: büszkék háziasszonyságukra, a háztartás vezetése pedig olyan számukra, mint egy cég irányítása.
Ökospiritiszta
Az ökospiritiszta nő szeretne lélekben is harmóniába kerülni a környezetével. Számára fontos a test és a lélek egysége. Az eldobhatóval szemben az újrahasznosíthatót részesíti előnyben. Partnerével szemben magas mércét állít fel: a kérdés a személyiség kiteljesedése, illetve hogy ebben vele tud-e tartani társa. Gyakran „tanítóvá” is avanzsál, és környezetének is segít a belső harmónia, egyensúly megtalálásában.
Karriernők
Ennek a nőtípusnak nem feltétlenül magas az iskolai végzettsége, de vannak határozott tervei és céljai. Nem bírja, ha kikerül kezéből a kontroll, és legfontosabb célja, hogy minél sikeresebb karriert érjen el. A karriernők gyakran éreztetik hatalmukat, erejüket partnereikkel.
Tigrisnők
Karrierjükben már elérték, amit el lehetett, rendkívül határozottak: tudnak nemet és igent mondani. Sokszor negyven felett, vagy válásuk után lesznek vállalkozókká, hogy új élményeket tapasztaljanak meg. Fontos számukra a függetlenség és kitűzött céljaik elérése. Kockázatvállalók, gyorsan élnek, és gyakran sikeres üzletasszonyok. Elvárásaikat pontosan megfogalmazzák, szívesen költenek, de csak akkor, ha meggyőző és nekik való a kínálat.
A tigris erejével
Ez utóbbi trendcsoportnál érdemes egy kicsit elidőzni. A legfőbb ok a bennük rejlő mérhetetlen gazdasági, politikai vagy éppen társadalmi potenciál. A tigrisnők függetlenségükből, magas szabadságfokukból, és nem utolsósorban magas iskolázottságukból fakadóan véleményvezérek. Számít a szavuk, tetteikkel könnyedén befolyásolják környezetüket, fogyasztási szokásaik pedig mintául szolgálhatnak a körülöttük lévőknek.
Mint azt már jeleztük, gyakran negyven felett, válásuk után vagy felnőtt gyermekeik „kirepülését” követően fognak vállalkozásba, vagy vállalnak felelős pozíciókat. Elkötelezettségük, megfontoltságuk, tapasztaltságuk és képzettségük miatt legtöbbször a siker sem marad el. Kockázatvállalásuk pedig a fentieknek köszönhetően egy meredeken felfelé ívelő karrierpályát biztosít számukra. A tigrisnők nagy többsége élménycentrikus, vagyis egyik céljuk, hogy minél újabb, érdekesebb élményeket tapasztaljanak meg, melyeknek már anyagi helyzetük sem szab feltétlenül határt.
A magas pozícióból és a sikeres vállalkozásból egyenesen következik, hogy jelentős vásárlóerőt képviselnek a piacon, mellyel további indokokat szolgáltatnak a marketing- és kommunikációs szakembereknek, hogy jobban odafigyeljenek rájuk. Bár méretét tekintve ez a szegmens egyelőre eltörpül a hagyományosnak mondott nőcsoportok mellett, erejét, befolyását és fizetőképességét tekintve mégis kiemelkedő.
 |
ÉLELMISZER
Probiotikus DIY
A probiotikumok jótékony hatásával már évek óta tisztában vagyunk, most azonban mi magunk készíthetjük el probiotikus joghurtunkat.
Eddig az egészséges táplálkozás híveinek a finom és egészséges joghurtok beszerzéséhez a környéken található szupermarketek vagy kisboltok kínálatára kellett hagyatkozniuk, most azonban úgy tűnik, ez gyökeresen megváltozhat. Egy ausztráliai cég, az Australian Microbioflora létrehozott egy „csináld-magad” (DIY) joghurtkészítő egységcsomagot, a Progurtot. Az egységcsomagban magán a joghurtkészítő berendezésen kívül különböző kiegészítők is helyet kapnak: pl. joghurtos poharak, prebiotikus szirupok, elektrolit pótló és probiotikus tasakok. A mesterséges aromát, színezékeket és tartósítószereket nem tartalmazó joghurt elsődleges jótékony hatása, hogy erősíti az immunrendszert. A kezdőcsomag tartalmaz egy úgynevezett inkubátort, egy poharat, egy prebiotikus szirupot és egy 15 probiotukmos tasakot tartalmazó csomagot. Mindezek együttes ára 440 ausztrál dollár (több, mint 80 000 Forint)
|
 |
DESIGN
Székek PET-ből
Már egy PET-palack újrahasznosítása is nagy dolog, ha pedig egyszerre 111 műanyagpalack feldolgozásával lehet valami zöld megoldáshoz folyamodni, az egyenesen hőstett.
A milánói Design Kiállításon mutatták be azt a retro stílusú széket, amely teljes egészében újrahasznosított műanyag PET-palackokból (111 rPET-ből) készült. Az ülő alkalmatosság a Coca-Cola és az Emeco cég együttműködése révén készült el azzal a céllal, hogy felhívják az átlagfogyasztó figyelmét az újrahasznosítás fontosságára. Az Emeco fejlett infrastruktúrájának köszönhetően évente mintegy hárommillió PET palack újrahasznosítását tudja vállalni, így éves viszonylatban több, mint 27000 széket tudnak piacra dobni. A 111 Navy Chair alig hat kilogrammot nyom, hat színben (Coca-Cola vörös, hófehér, kvarc szürke, fűzöld, datolyabarna és fekete) kapható, és 230 USA dollárba, azaz kb. 45 000 forintba kerül a kereskedőknél.
|

|
KOMMUNIKÁCIÓ
Szórakoztatóan biztonságos
Egy magyar fejlesztésű weboldalon júniustól bárki annak mutathatja meg gyermeke fotóit, akinek csak szeretné, ráadásul garantáltan az illetéktelen tekintetektől elzárva.
Ki ne szeretné a lehető legnagyobb plénum előtt megmutatni gyermeke fejlődésének jelentősebb szakaszait: hogyan fordul meg, milyen is az első mosolya, mikor indul el a kicsi stb. A ninimo egy magyar weboldal, ahol gyermekünknek magunk készíthetünk egy tartalom megosztó weboldalt a legfrissebb fényképekkel, videókkal, családi eseményekkel. Ami pedig minden büszke mama és papa számára a legfontosabb, hogy mindezt a lehető legbiztonságosabb körülmények között tegye meg. A ninimo készítői erre is gondoltak, hiszen csak azok számára nyilvános a gyermek oldala, akik tőlünk, azaz a szülőktől meghívást kapnak. A weboldal másik különlegessége, hogy a tervezést és kivitelezést is segíti, hiszen az egyedi weboldalt kedves és vicces rajz figurákkal tehetjük még szórakoztatóbbá.
|
 |
ÉLETSTÍLUS
Esélyegyenlő "igen"
Az esküvőszervező piac ezúttal teljes mellszélességgel nyit az összeházasodni vágyó meleg párok felé.

Az Equally Wed - azaz egyenlő esélyekkel esküdni örök hűséget - egy olyan online magazin, amely meleg férfiaknak és nőknek, biszexuális illetve transzszexuális irányultságú embereknek ad inspirációt, trendötleteket, hogyan tervezzék meg eljegyzésüket, esküvőjüket vagy éppen mézes heteiket. Az Equally Wed számtalan egybekelési lehetőséget, megoldást kínál az azonos nemű pároknak, mindezeket példákkal is alátámasztva. Újságcikkeken és egy fotógalérián keresztül mindenki megismerheti milyen is lehet egy igazi GLBT (gay-lesbian-bisexual-transgender) esküvő. Eljegyzési tippekkel is ellátja az érdeklődőket: milyen a tökéletes lány- illetve fiúkérés, mégpedig korábbi megrendelők történeteivel színesítve az ötleteket. Az egynemű párok azt is megtudhatják, mely „melegbarát” esküvőszervező cégeket érdemes választani a nagy nap kivitelezésére, milyen öltözködési trendekből választhatnak a mennyasszonyok illetve a vőlegények, és persze hová érdemes nászútra utazni az egybekelést követően.
Az Equally Wed egy negyedévente frissülő honlap, amelynek egyes rovatait heti rendszerességgel újítják meg a szerkesztők.
|

|
EGÉSZSÉG
Azonnali gyógyír lúdtalp ellen
A Dr. Scholl újítása megoldást jelenthet az ortopédiai szakrendelések várólistáival járó végeláthatatlan várakozásokra.
Úgy tűn ik a Dr. Scholl jóvoltából vége az ortopédiai szakrendeléseken oly gyakran tapasztalható várakozásnak, ha valakit csupán egy talpbetét miatt utaltak be. Eddig is gyógyászati segédeszközök széles skáláját kínálta a cég, most azonban már nem kell a várólista végtelen névsorát kivárni, ha digitális talpvizsgálatra van szüksége a páciensnek. Kisebb ortopédiai elváltozások esetén bárki az utcán is elvégezheti a maga digitális szűrővizsgálatát (Footmapping). A Dr. Scholl úgynevezett hőérzékelővel ellátott, utcán felállított gépei ugyanis azonnali segítséget nyújtanak az érdeklődők számára: nemcsak egy digitális hőtérkép formájában, hanem annak segítségével a páciens azonnal hozzájuthat a gép által javasolt, személyre szabott talpbetéthez is.
|
|
A túlsúly világméretű problémájának korában egy intelligens mérleg jóvoltából ezentúl mindenki nyomon követheti súlya ingadozásait.