
|
- BUDAPEST
- BÉCS
- BELGRÁD
- BUKAREST
- KIJEV
- MOSZKVA
- PRÁGA
- POZSONY
- SZÓFIA
- VARSÓ
- ZÁGRÁB
Hírlevél | 2010/8
Fagyos nyár
Télen mindig tűkön ülve várjuk a nyarat. A tavaszt akár ki is hagynánk. Aztán persze rohan az idő, megérkezik a várva a várt nyár és a gyarló ember nekiáll fagyos dolgokba kapaszkodni (nem mintha nem most múlt volna el a soros cidri): fagylaltot nyalunk, jeges üdítőket vedelünk, sőt még az is előfordul, hogy gyorsfagyasztott termékek csomagolásával igyekszünk megelőzni a hőgutát. Augusztusi TrendHírlevelünknek is ez adta az apropót, vagyis az, hogy hogyan csaljunk lúdbőrt magunkra harminc akárhány fokban is.
Kutya-jégkocka
A nagy meleg nemcsak minket, embereket érint érzékenyen, hanem kedvenceinket is. Ezért hozta forgalomba fagyasztható kutyaeledelét a The Honest Kitchen csapata. Az Ice Pup eledel ugyan vízzel kikeverve melegen is tálalható, viszont lefagyasztva a tikkasztó napokon hat kifejezetten frissítően. A jégkockákká fagyasztott étel másik előnye, hogy akár játékos időtöltést is jelenthet a kutyának.
Hűs deco
Kezdjük talán a legizgalmasabbal: ma már nem kell senkinek sem tehetséges szobrásznak, vagy ügyes kezű szakinak lennie ahhoz, hogy az amerikai filmek esküvőjeleneteiből jól ismert jég-hattyút varázsoljon kerti partija színhelyére. Már ez is bárkinek sikerülhet, csupán egy szépen kidolgozott műanyag sablon hiányzik hozzá (az internetről meg is rendelhető), melyet vízzel tölt fel az illető, majd egy ipari méretű fagyasztóban jéggé dermeszti és kész a ’csináld-magad’, azaz DIY jég-hattyú szobor.
’On the Rocks’
Egy másik jeges újítás az úgynevezett jég-dzseki. Ez persze nem azt jelenti, hogy bárki önszántából lefagyaszthatja magát, ellenben ezt megteheti egy üveg vodkával. A különleges berendezés, egy kis víz és egy fagyasztó segítségével vékony jég-burkot képez az üvegen, amely nemcsak hidegen tartja az italt, hanem egyedi látványt is nyújt.
Egy-egy forró nyári nap nélkülözhetetlen kelléke a jégkocka, bár a kocka, mint alakzat elavultnak tűnhet. Manapság ugyanis már csak a fantázia szab határt a formának: a foci VB idején például futball labda formájú jéggel hűsíthette bárki kedvenc italát, de gyermekünk kedvelt rajzfilmszereplőjét is az üdítőbe dobhatjuk, no persze jeges alakban. Aztán ott vannak a színes koktél-jéggömbök, amelyeket csak szakértő mixer-kezek alkothatnak szigorúan ellenőrzött keretek között. Továbbá ki gondolta volna, hogy a jégnek is létezik alkímiája? A Névé Ice jég-alkimistái a legkülönfélébb jeges csodákat mutatják be honlapjukon. Szerintük ’minden koktél lelke a jég’. A morbiditás szűk határait pedig az a tervező feszegeti, aki megalkotta a ’Gin and Titonic’ névre keresztelt jég-sablont: az egységcsomag 4 Titanic, és 4 jéghegy alakú formát tartalmaz.
Még a jégkockáknál maradva, akadnak, akik úgy gondolják, hogy ’minél jobb a víz, annál jobb a jégkocka’. Nekik egy francia ásványvíz forgalmazó cég kínálja fagyasztásra váró, előre csomagolt, hermetikusan lezárt vizes tasakjait, melyek természetesen szigorúan környezetbarát eljárással készültek és újrahasznosíthatók.
Jég-szauna
Ha már nyár, akkor vakáció. A törökországi MNK Group fejlesztése az úgynevezett Hó Szoba (Snow Room), mely egy mínusz 10 fokos ’szauna’, és egyértelműen a hideg-meleg terápia jótékony hatására apellál. A török Riviérán minden bizonnyal nagy élmény a közel negyven fokos kinti hőmérsékletet néhány fagyos percre cserélni. A cég egyébként a skandináv gyakorlatot vette alapul, ahol ugyanezt a technikát alkalmazzák, csak éppen pepitában (a meleg szaunából mennek ki a fagyba).
Mosolyra fagyasztva
Végül a fagylalt, mint hűsítő is megérne egy misét, de csak egy vidám példa erejéig térünk ki rá. A SapientNitro és az Unilever összefogásából született az a fagylalt automata, amely vásárlói mosolyát ingyen fagyival jutalmazza. A hűlni vágyók fellépnek a géphez, amely kellő közelségből meg tudja állapítani az illető korát, nemét és érzelmi állapotát, majd elég hozzá egy széles, nevető száj, amely működésbe hozza. A berendezés fotót készít a vidám delikvensről, aki megoszthatja a képet a Facebook-on. Az automatát a világ több forgalmasabb pontján is elhelyezik, és 18 hónapon keresztül bárki ingyen fagyival lepheti meg magát, csak kellően vidámnak kell mutatkoznia. És nem is kívánhatnánk ennél jobbat:
Fagyis mosolyt!
 |
ÉLELMISZER
Kulináris tengervíz
A csapvízzel főzés évezredes uralmát, úgy tűnik, a tengervíz mossa el.
Amennyiben Ön egyszerű, már-már közönséges csapvízzel főz, bizony szégyellheti magát. Ma már ugyanis minden valamire való séf tengervizet használ a konyhában. Ezt a viszonylag szűknek mondható célcsoportot célozza meg az Acquamara, amely a weboldaluk tanúsága szerint, a Hebridákról származó tiszta tengervíz. Az ínyencek szerint bizonyos ételek elkészítéséhez kifejezetten a tengervíz ajánlott: például a tenger gyümölcseinek párolásához, főzéséhez.
|
 |
DESIGN
Cuki lábbelik
Cipők, melyek különlegesen hétköznapiak, és garantáltan magukra vonzzák a kíváncsi tekinteteket.

Az Oyee Design a hétköznapokból meríti inspirációját, majd ezeket az ötleteket cipőkbe önti. Vicces, de szexi lábbelik tucatjait ontja magából a tervező stúdió, és bárki, aki felveszi, biztos lehet benne, hogy aznap a vizsla tekintetek százaiban bukik hasra. A kollekciót az egyedi minták teszik izgalmassá: némelyiken angyalszárnyak és csillagok a díszítő elemek, de akad olyan is, amelyiknek a sarka fagylalt tölcsért mintáz, melyre a sarokról három-, négygombócnyi színes fagyi folyik le. Igazán üdítő a szemnek!
|

|
KOMMUNIKÁCIÓ
Hangos sms a biztonságért
Úgy tűnik vége a vezetés közben végrehajtott, életveszélyes sms küldő bravúroknak, ugyanis bárki meghallgathatja rövid szöveges üzeneteit a telefonján.
A kanadai Text'nDrive júliusban indította el új alkalmazását. Ennek legfőbb célja, hogy az autóvezetés közbeni sms-ezések okozta baleseteket megelőzzék. A Text’nDrive mind iPhone-ra, Blueberry-re, mind pedig Androidra könnyen letölthető. Lényege, hogy az autóvezető az írott rövid szöveges üzenetet hangformában, egy személyi asszisztens révén kapja meg anélkül, hogy a készüléket nyomkodni kéne miközben vezet. A válaszadás is könnyedén megoldható, elég, ha a sofőr ráolvassa a telefonra az elküldendő választ, amelyet az felvesz és továbbít a címzettnek. A Text’nDrive honlapján már többen a véleményüket is megfogalmazták az újítással kapcsolatban és ezek egyöntetűek: mostantól az sms senki életét nem veszélyezteti, hiszen nem kell a gombok nyomogatásával bajlódni.
|
 |
ÉLETSTÍLUS
Szex-körkép
Már a szexuális aktivitásunkat is nagydobra verhetjük.
 A 21. század az élet-színészek (life-actor) százada. Az élet szinte minden apró mozzanata felvehető és közzétehető az internetnek illetve a közösségi oldalaknak köszönhetően. Az ’I Just Made Love’ (’éppen most szeretkeztem’) elnevezésű site a korábban még tabunak számító szexuális életnek is a zöld utat adott. Bárki, exhibicionizmusának fokától függően, megoszthatja a weboldalon legutóbb véghezvitt testi/ szerelmi hőstettjét. Így mindenki számára nyílt titok lesz, hogy az illető hol, mikor és milyen pozícióban szeretkezett utoljára, és mennyire volt elégedett a légyottal. A regisztrált látogatók egy ikon segítségével még azt is megadhatják, hogy milyen a szexuális érdeklődésük. Az oldalon található aktusszámláló pedig azt mutatja, hogy a világban éppen hányan vették igénybe az ’I Just Made Love’ szolgáltatásait.
|

|
EGÉSZSÉG
Altató fény
A sötétség helyett a fény lehet a megoldás az álmatlanságra.

Arra már szinte mindenki rájött, hogy az éberen eltöltött éjszakák ellen a gyógyszerek, káros mellékhatásaik miatt, nem jelentenek gyógyírt. A számtalan homeopátiás csodaszer pedig nem mindenki számára hozza el a várva várt, pihentető alvást. Egy brit cég most egy újítással állt elő, melyet LightSleeper névre keresztelt. A kis berendezés halvány fényt vetít a plafonra. Az aludni vágyónak annyi a dolga, hogy ennek a fénynek a körkörös mozgását a szemével kövesse, és így könnyedén álomba merül. A kütyüt 125 fontért, azaz 42000 forintért lehet az interneten keresztül megvásárolni.
|
|
A túlsúly világméretű problémájának korában egy intelligens mérleg jóvoltából ezentúl mindenki nyomon követheti súlya ingadozásait.
|
|